2017. október 16., hétfő

A főnixmadár, mint mitikus állat

(a kép csak illusztráció)


Az emberek szeretik a madarakat, hiszen egy szép napot is szebbé tudnak varázsolni énekükkel. E mellett egy speciális tulajdonságuk – a repülés – kivételesen különlegessé teszi őket bárki szemében. Ehhez még hozzáadva az emberi találékonyságot is, gyönyörű lények születtek meg. Írásom témája az egyik ilyen állat, a Főnix képének átfogó ismertetése. Írásomban megpróbálom feloldani ennek a lénynek a szimbolikáját, illetve választ keresek arra a kérdésre, hogy miként is alakulhatott ki egy olyan helyzet manapság, amelyben – bár rengeteg mitikus állatot ismerünk – ez a lény kiemelkedő helyen szerepel.

A főnix megjelenése az ókori népeknél

Pontosan megmondani, hogy melyik századtól lehet a klasszikus értelemben vett főnixről beszélni, nem lehet. Ez a mitikus állat már sok évszázada benne él az emberi köztudatban.
Elsősorban mindenképpen ki kell emelni az ókori Egyiptom területét, ahol felbukkan a Főnix alak. Egy (vagy több) valószínűleg az Újbirodalom idején élt írnok (vagy írnokok) jegyez(tek) fel a Halottak könyvéből egy mondókat, amelyben már megjelenik az állat. Mivel a Halottak Könyve nem egyetlen szerző munkája, ezért nem egyértelmű, hogy pontosan ki írt róla.[1] Néhány mondóka tartalma feltételezi, hogy ez a könyvecske valójában nem is az élők számára készült, tehát nem élők olvasták, ugyanis olyan helyzetek szerepelnek benne, amikbe csak a szellemlények juthattak.[2] Az említett, 17. mondás szövegének a főnixmadárra vonatkozó részlete a következőképpen hangzik:
„(…)Én vagyok az a nagy főnix
aki Héliupoliszban van,
Számadója annak, ami létezik”.[3]

Ehhez a szöveghez magyarázatot is fűzött az írnok:
„Mi ez?
OZIRISZ az.
Ami létezik – sebei azok, holtteste az.

Más szóval:

Az örökkévalóság az, az öröklét.
Az örökkévalóság – a nappal az.
Az öröklét – az éjszaka az”.[4]

Egyértelmű, hogy itt a főnixmadarat, és Oziriszt, a holtak országának királyát helyezik egy lénybe, e mellett ugyanebben a szakaszban lehet arról olvasni, hogy Ré, a Napisten a holnappal, míg Ozirisz, a holtak istene a tegnappal van azonosítva, tehát egyfajta ellentétként áll közvetett módon itt a Nap és a főnix. Ez valamennyire abszurdum, ugyanis, mint fentebb olvasható, a főnix lakhelye, így Oziriszé is a Napváros, Héliopolisz. ebből eredhet az a nagyon gyakori hiedelem, hogy valójában az egyiptomi Héliopolisz legmagasabb pontján rak fészket a főnix, ahova bizonyos időközönként (egyes elméletek szerint 500 évente[5]) feltámadni, vagy meghalni és a fiókáját kikelteni jár. Talán a főnixmadár feltámadását is lehet Ozirisz feltámadásával magyarázni. Azonban a főnix nem csupán az alvilágba ad „belépőt” az embernek, hanem ezen a világon marad – egy olyan lehetőséget tár a szemlélő elé, amelyben gyakorlatilag az örök élet fogalmazódik meg (a újbóli halálon-feltámadáson keresztül), ami az átlagembernek mindig is csábító volt. E mellett ugyanebben a műben, a 9. mondókában is olvasható a főnixmadár neve, amikor Ozirisz átmenetileg átveszi Hórusz szerepét és bosszút áll Széthen (így adva neki szabad mozgást égen és a földön):
„(…) Enyém a mindenség,
Nekem adatott teljesen.
Beléptem, mint sólyom,
Előjöttem, mint főnix.
Hajnalcsillag,
Nyiss utat nekem,
Hogy beléphessek békében a szép Nyugatra!(...)”.[6]

Itt természetesen a sólyom alatt Hóruszra, a főnix alatt pedig Oziriszra kell gondolni. Talán ez választ adhat arra, hogy miért éppen egy feltámadó és lángoló madár képe jelenik meg: olvasatomban a hihetetlen nagy szabadságot fogalmazza meg, ezen kívül egyfajta axis mundi szerepét tölti be a szellemvilág és az emberek között (erről később lesz szó).
A görögök írók közül Hérodotosz ír a főnixről, de ő is szervesen az egyiptomi kultúrához köti. Leírja, hogy ő járt az egyiptomi Héliopoliszban, de az itteni templomban sajnos nem találkozott ezzel a madárral, azonban rendkívül hitelesnek tűnő (?) ábrázolásokat látott: szerinte nagyjából megjelenésében hasonlít egy sashoz, de a tollai nagyrészt vörösek, de van benne arany is. (Talán ebből a színkombinációból eredhet a tűz motívum?). Állítólag az itteniek azt mondták neki, hogy 500 évenként jelenik meg ez a madár náluk, elég valószínűnek tűnik, hogy a ma ismert számadatok erre vonatkozólag innen származhatnak. E mellett még azt is kideríti (amit ő kritikával kezel), hogy a főnix őshazája Arábia, és innen szokott elmenni a Nap szentélyéhez (ez az egyiptomi értelmezés szerinti Héliopolisz), és ezen a helyen mirhából építi fel fészkét, amit aztán felgyújt, meghal az idősebb apa és az utódja kikel.[7] Valószínű azonban, hogy Hérodotosz a már ekkor keringő pletykákat írta csak le az utókornak, ugyanis az itt tevékenykedő papok nagy eséllyel nem adhattak ki belső információt templomukról, kultuszukról, főleg nem egy „idegennek”. Természetesen ezek csak a legnépszerűbb magyarázatok, de sok helyen mást is lehet találni: egyes elméletek szerint a főnix a Hajnalcsillaggal vagy a Vénusszal van azonosítva. Előfordul olyan álláspont is, miszerint az istenek teremtésében volt az ókori egyiptomiak szerint szerepe.[8] Megint más álláspont szerint a főnix sokkal kevésbé hasonlít sasra, inkább a pávához hasonlítható. Azonban, mivel a görög művészetben nem maradt fent főnixábrázolás, meglehetősen nehéz döntő bizonyítékot hozni a témában és egységes álláspontot kialakítani.[9]
Természetesen más népeknél is feltűnik a madáralak, azonban teljesen más szerepben: például az ókori Mezopotámiában a főnixmadaraknak az ég szféráinak elkülönítésében van szerepük.[10]
Azt, hogy Európa szívébe is eljutott már az ókorban a főnix kultusza, mi sem bizonyítja jobban, hogy a Római Birodalom területén is fel-felbukkan főnixábrázolás. Egyes Hadrianus (117-138) és Antonius Pius-kori (138-161) pénzérméken is ábrázolva van a madár, méghozzá a sastól eltérő alakban, hosszú nyakkal, és szintén hosszú, kecses lábakkal. Ebben az alakban jobban hasonlít egy daruhoz.[11] Ebben az alakban néhány mozaikon is megfigyelhető. Valószínűleg Hadrianus császár szíriai látogatása után ismerhették meg ezt a keleti mitikus állatot. Ahol bizonyosan tudunk főnixábrázolásról, az Pompeiiben az Euxinus kocsma, illetve az Ízisz-templom. Az előbbinél növénymotívumokkal keretelve jelenik meg, nem messze a bejárattól: a főnix felett girlandok lógnak le, mellette két kicsi bokor figyelhető meg. Egy felirat is olvasható: PHOENIX FELIX ET TV.[12] (1. KÉP)
Fontos kiemelni, hogy ez az ábrázolásmód ment tovább a középkorba is, tehát egyes területeken egészen bizonyosan nem, mint sas madarat, hanem mint darut, vagy pávát képzeltek el. Erre az egyik legjobb bizonyíték a 12. századi Aberdeen-i bestárium, amit ma is az a Westminsterben őriznek. A 12. századtól tartalmaz egy listát az összegyűjtött mitikus lényekről. (Hasonló tartalmú az Ashmole bestárium).[13] Ebben található egy cikkely a főnixekről is, néhány képpel ellátva. Már rögtön a miniatúrában feltűnik, hogy a tárgyalt madárnak kecses lába, hosszú nyaka, hosszú szárnyai és világos-vörös tollazata van. (2-3. KÉP)
A felhozott példák ellenére nem csak Európában honosodott meg ez a madáralak. Beszélni kell pár szóban a távol-keleti főnixekről is. Szerencsére nem kell messzire menni ahhoz, hogy példákat hozzunk az itteni főnixábrázolásokra. A népvándorlás-kor egyik fő jellemzője, hogy az emberek, mozgásuk során nyomot hagynak maguk után/mögött, így a tárgyakban jól nyomon lehet követni ezt a folyamatot. Így a magyarországi hun-korszak tárgyi emlékei közül ki kell emelni a szentesi sírmezőben talált kínai főnixmintás rozettaszerű szíjveretet (anyaga fehérbronz, középen gomb, ettől jobbra és balra egy-egy hosszú nyakú és hosszú farkú madárábrázolás).[14] Azért feltételezhető, hogy itt egy sokkal távolabbi terület motívumkincsével van dolgunk, mert sem az iráni, sem a perzsa formakincs nem mutat bármifajta hasonlóságot. (4-5. kép)[15] Azonban egyértelműen nem egy Kínából hozott tárgyról, hanem egy önálló, talán helyben készült művészeti alkotásról van szó, a kínai művészeti stílus hatásaival. 

Objektív elemzése a hitvilág szempontjából

A Főnixmadár, mint már utaltunk rá, egyértelműen lehet értelmezni egyfajta axis mundiként, kapcsolat az ég és a föld között. Madáralakja lehetővé teszi, hogy szabadon szálljon, kapcsolatot tartva a világ rétegei között. E mellett cingulus mundi szerepét is betöltheti, mivel a vertikálisan és horizontálisan egyaránt egyfajta vándorlás figyelhető meg ennél a lénynél. Fontos azonban, hogy minden szempontból egyfajta körkörösség figyelhető meg: ugyanolyan időközönként tér vissza, ugyanoda. E mellett egy nagyon erős áldozatmotívum is megfigyelhető: feláldozza magát az új életéért, illetve, ha azt nézzük, hogy halálakor születik meg az új madár, akkor ez a jelentés még erősebb lesz. Feláldozza magát a jövendő nemzedékért, saját élete és halála teszi lehetővé az új generáció felnövését. Ez által nem teljesen egy szellemlényről lehet beszélni, sokkal inkább egy hídról, egy köztes állapotról az emberi és a szellemvilág között. Nem egy szűkebb értelemben vett antropomorf lényről van szó, de nem is lehet azt mondani, hogy nincs semmi emberi benne. Az azonban vitán felül áll, hogy már a kezdetektől összekötötték a halál motívummal a madár létezését, így erős kapcsolata van bármely hitvilágban a túlvilággal, a halott szellemekkel.

Befejezés, összegzés

Összefoglalóan azt lehet mondani, hogy a főnixmadár, mint az ég egyik mitikus madara mindig is, talán már a kezdetektől megfogta az emberi fantáziát. Az, hogy egészen a mai napig fent maradhatott, kisebb változtatásokkal a kultusza (tűz motívum hozzárendelése, stb.) többek között a korok közötti kontinuitásnak és annak köszönhető, hogy a különböző hitvilágok, néphiedelmek kapcsolódnak egymáshoz, ez alól nem kivétel a tételes vallások sem (a főnix a kereszténységben Krisztus szimbóluma, a feltámadáshoz kötik). Tény, hogy bár jelentése sokszínű, mégis általánosságban elmondható, hogy egy pozitív mitikus állat képét vázolják fel a különböző történetek. 





[1] KEMP 2007, 19.
[2] KEMP 2007, 20.
[3] KEMP 2007, 23.
[4] KEMP 2007, 23.
[5] INTERNET 1, 6.
[6] KEMP 2007, 53.
[7] HÉRODOTOSZ II., 73.
[8] INTERNET 1, 8.
[9] TAMMISTO 1986, 174.
[10] INTERNET 1, 2.
[11] TAMMISTO 1986, 172.
[12] TAMMISTO 1986, 174-175.
[13] INTERNET 2.
[14] TAKÁCS 1923-1926, 161.
[15] TAKÁCS 1923-1926, 162.

2017. október 11., szerda

Esti mese

Esti mese
(Phil Rey – Time Garden c. zeneszáma ajánlott)


Egy fiú és egy lány kapaszkodott fel a hegyre. Körülöttük csak a város kihunyó fényei látszottak. A lány élénk volt és vidám, ellenben a fiú halálosan fáradt.

-          Gyere, mindjárt ott vagyunk! – mosolygott a lány. Kicsit előrefutott, majd visszanézett nevetve és kinyújtotta kezét a fiú felé.
-          Megyek-megyek… – motyogta a fiú

A város melletti kis hegyre már kéz a kézben kapaszkodtak fel. A fiú egyre homályosabban látta a csillagos eget felettük, és a lány arcát. Fáradt volt nagyon. Leült a fűbe, a lány pedig mellé.

-          Nyugodtan hajtsd a fejed az ölembe – kérte a lány.

A fiú így tett. Egy ideig csendben nézték a csillagos eget, majd a lány halkan dúdolni kezdett egy dalt. Nagyon megnyugtató volt. A fiúban – maga se tudta, hogy miért – a határtalan nyugalom érzése támadt hirtelen fel. Végül is, ez egy csodálatos hely volt. A feje puha helyen van, felettük a csillagok daloltak. Néhány le is esett az égről. A leeső csillagok apró kis tündérekké váltak, melyek rátelepedtek a lány fényes és selymes hajára. Tudta a fiú, hogy most senkit nem kell védeni, senkitől nem kell félnie. Csak át kell adnia magát a végtelen óceánnak. Az óceánnak, amelyből fák nőttek ki, és amely fölött csillagokból a leány arcát rakták ki az angyalok és a tündérek, mosolyogva sírós arcát. Nevetett a leány mert boldog volt. És ez a boldogság teljesen eltompította érzékeit, a dal pedig, ami a csillagokból fakadt, mint egy kis folyó, érték el a fiú szívét.



A leány mosolyogva nézte a fiút, amíg az végül elaludt az ölében.


Végül is… ez egy csodálatos hely volt. 

2014. március 6., csütörtök

A szakítás után...


Fájt?
Igen.
De nem vagyok önmarcangoló
Amolyan gyengébben harcoló
Típusa az emberi nemnek
Olyan fenséges, szép szelemek
Vettek eddig körül...
A világ beleőrül.
Van újra életem.
Hangom, szép énekem.
Szabadságom, talán túl sok
Az örömmámorba úszok
Hogy megszabadultam e köteléktől
Hogy nem kell aggódnom a közelségtől
Ami mindig a bajtól választotta el
Mert ebben támaszomra lel.
Más-más nőt szerethetek,
Más szemet igézhetek
Öröm, feledés:
Igazi önmegismerés!

DE
Nem maradt már semmi az, ami volt
Lelkemen ott a szégyenletes folt
Nem tudok soha tükörbe nézni
Nem bírok most már semmit sem kérni;
Nem volt számomra teher személye
Volt szívemben egy külön szentélye
Ami most elpusztult.
Nem akartam soha mást szeretni
Nem akartam soha ezt megtenni.
Hangom csak a botfül szól szépen
Nem is érti senki meg. Eképpen
Én sem írhatok mást, csak ami igaz
Fájdalom szívembe belenyilaz.


Mit tehetek?
Hogy mit? Megváltoztatom ezt a jelent
És elmondom neki, hogy NEKEM mit jelent
Az Ő személye, (és néha szeszélye)
Elmondom neki, hogy ne féltse
Se magát, se engem. Megváltoztatom ezt a múltbéli jelent,
Hogy a jövő jelene szebb legyen, változatlanul változatos.

Így lesz MINDEN varázslatos.

2013. július 19., péntek

Kosárlabda- meccs in memorian 2010.






I. Itt ülök iskolám régi kövezetén
És bámulom a felkelő nap fényében
Fürdő, vörös-fehér, a gaz övezetén
Levő kosárlabdapályánkat éppen.

II. Ady ide, Hunyadi oda: Szent Pálya
Ebben éltük meg a legszebb aranykort.
Sokaknak csak itt teljesült be az álma,
S kiélvezte az élet adta bort.

III. Nyugtató a ladba minden pattogása
A cipők egyenletlen dobogása,
A tenyerek hirtelen csattanása
A harc előtt a szívek dobbanása.

IV. Azt az érzést, istenem, nem adja vissza
Semmi, mikor a dicsőséget issza
Rengeteg katonám. És én, mint vezérük
Felejthetetlenné teszem emlékük.

V. Emlékszek: kapitányként lelkesítettem,
Háborgó lelkeket csendesítettem.
Mert nem az kellett, hanem lendület és harc
Tiszta fejjel, hol nincs meghátráló arc.

VI. A taktika változott. A játékosok
Ki- s beálltak. Jöttek az álmodozók,
Kik hittek e csapat erejében,
Nem kételkedtek teljes győzelmében.

VII. Tündér leányzók, erős fiúk: szurkoltak,
Az ellenfél kosaránál hurrogtak.
Kiment a labda? Szívben nekünk ítélték,
Csapatunk összefogását idézték.

VIII. Félidőben a "sereg" fáradt. Döntetlen
Az állás. Továbbiakat bővebben
Kitárgyaltuk, de a kimerültség látszott,
Sőt, a másik csapat taktikát váltott.

IX. Cselezés, két- és hárompontosok után
Lemaradtunk, és EZT kezeltünk furcsán:
Kedvtelenség markolt embereim szívébe
A meccs senkinek nem volt már ínyére.

X. És ekkor jött el a kapitány szerepe
(Mert áthatott a borúság szelleme)
Bíztattam társaim, hogy van még értelme,
Így azt sugta meg mindenki érzelme,

XI. Hogy BECSÜLETBŐL le kell játaszni:
Felszegett fejjel, büszkén vállalva, és
Van még egy nehéz, utolsó küldetés:
Ellenünket kellőképpen fárasztani.

XII. Utolsó perc következik: a labda
Nálunk, összetartunk
Hasítunk,
Passzolunk,
Visszavonununk,
Majd újra előre
(Majdnem ki a füves mezőre)
Passzolunk,
Futunk,
Dobunk:
[ ]
Újra
[ ]
Majd a labda búgva
Megy a helyére
Fülünk csak e zenére
Nyugszik bele a felsőbb akaratba:

XIII. Vesztettünk?
Nyertünk.
Miénk a tisztesség
Vele a dicsőség

XIV. Melyeket soha nem feledek
Ily pillanatok kellenek
Az embernek.

2013. július 17., szerda

Karós Vlad siralma (1450 körül)


I. Szép a dalom, szebben szólna, mivel
Emlékeim nem osztom senkivel.
Vér pestise folyamán átkozott
Az én napom már rég leáldozott.

II. Rablógyilkos bandák, dühös ebek:
Rajtatok csak testi- lelki sebek Részeiként a Birodalomnak:
Köztük Lucifer- irodalomnak:

 III. Oh, Pokol gyalázatos serege
Mocskos világnak sötét fellege
Oh, hódolatom Belzebub Nagyúr!
Világ miattad kegyetlen, Hadúr.

IV. Ti, kevert népség: orgyilkosok
Sírógörcsöm van, zokogni fogok.
Szörnyek, medúzák, Bukott Angyalok:
Miattatok bűnöknél maradok.

V. Az Ég ellen csak veszteni lehet,
Fellázadni ellene miért kellett?
Ő kegyelmes, nem mint vezéretek:
Ördögök, miért kellett? Nem értelek
Titeket. 

Táncos Tündérlány


I.                    Életemben sok csatát megjártam
Szenvedést mindenhol megtaláltam,
De ahhoz foghatót nem éreztem.
Mikor más számára nem létezem.

II.                 Kitaszított vándor az erdőben
Betegség sok kárt tett az erőmben
Éhség, szomjúság… még elviselem!
De a lelkem súlyát nem cipelem…

III.               Az erdő fái közt naplemente
Nem melegít ez a nagy kemence… !
Fagyos a lelkem, forró a testem:
Lassacskán már tudatlanul fekszem.

IV.              Társ nélkül, tudatlan: így hevertem.
Az élet értelmét nem kerestem.
Jöhetett volna bármi! De nem jött:
A szépséges esti órák előtt.

V.                 Féltem. Bosszúra vágytam. Őrjöngtem,
Csak saját hibáimon őrlődtem:
Mikor TE a fák közül kiléptél
S engem csodás dologra késztettél.

VI.              Te; erdőlakó népség gyermeke!
Téli fának utolsó levele!
Rám találtál. Odajöttél hozzám:
Nem tudtad: már lejárt rég az órám…

VII.            Tévedtem. Nem tudtam, van időm még
„Ezt bizonyítja a föld és az ég…”
Na meg, hogy megtaláltál. Nagy öröm!
Így lett teljes bajtársi köröm

VIII.         Beszélgettünk… és csodálkoztam.
Honnan jöhettél?- így álmélkodtam
Egy tündérlány hogy-hogy beszél velem?
Vagy egy Angyal figyeli a lelkem?

IX.               Aphrodithe leánya gyógyított
Negédes szavaival okított
Ez az ambrózia oly édes volt
Eltűnt lelkemből minden sötét folt.

X.                 A bizalmába fogadott engem
Pedig nem ismer. Jaj, szegény fejem…
Mi…? Elhívott egy erdei bálba
Nem mindig vagyok ily mulatságba!

XI.               Elmentél átöltözni a bálon:
Ami a szívemen az a számon:
Visszajöttél ezüst-zöld ruhába
Hittem: megdermedek egy órára.

XII.             A hold és a tűz fénye csillogott
Ruhádnak minden szeme villogott.
Tökéletes gyönyörű alakod…
Minden tündért vonz, ha azt akarod.

XIII.          Rád Aphrodithe szégyenkezve néz
Nem lehet ily szép; ennyire merész
Szemed csillogása, tűznek fénye…
Egybeolvadt a kettőnek lénye

XIV.         Hollószín hajad szinte szikrázik
A holdfényben minden máshogy látszik:
Az Angyalokénál is szebb arcod
Így vívod te is a nehéz harcod.

XV.            Az ünnepélyen tánc van, mulatság
Itt egymást éri a sok butaság
Minden dolgot feledve táncolunk
Tánc közbe, pedig egyre… álmodunk.

XVI.         Ég a tűz, vidám a tánc, a zene:
Fiú nézi a lányt epekedve:
Vaj’ következőnek veled lépked?
Vaj’ olyan jól tud táncolni tényleg?

XVII.       Nem csalódott. Forognak egymásnak
Majd a tánc végeztével elvállnak.
Keresik az új párt. Lehet, már nincs?
Ott is van ni! Ő egy nagyon nagy kincs

XVIII.    Jobb lesz a tánc vele, mint előtte:
Jaj! A nagy viccet máris lelőtte:
Már fent táncolnak az asztallapon
Ily táncest esik minden tavaszon

XIX.          Te is fáradt vagy… ülj le mellém!
Megmutattad ma, mi az az erény…
Cserébe mindenkitől megvédlek
Már a sorstalanságtól se félek…

XX.            Itt mellettem biztonságba leszel…
Szunnyadj most! Egy kis pihenés elkel
Ma életet adtál. Én ezt őrzöm:
Neked teljes szívemből köszönöm


2013. július 16., kedd

Hajnalhoz


Szép Nap mindig fenn ragyog az égen
Csodás képet ölt saját fényében
De éjjel elűzi őt a sötétség
Holdban áll akkor minden reménység


A Hold sápadt fényét Naptól kapja
Tovább a Fényt embereknek adja
Ott van egy lány, ki megveti fényét
Napsugár átjárja egész lényét.


Szépséges Hajnal! Szívem virága!
Oly kedves vagy, mint szemem világa
Kegyetlen Úrnőm! Könyörülj rajtam!
Kincseket a Te szívedtől kaptam.


Ártatlan, csillogó gyöngy szemeid!
Csodás apró fehér kis kezeid!
Karcsú derekad, gyönyörű tested
Szép, mint hosszú lábad, szűzi kebled.


A természet hangja benned érződik
Minden érzelmem nálad végződik
Aphrodite irigyli szépséged
Bátor lovag megvédi épséged.


Mikor harcba megyek, rád gondolok
Csatában fohászt hozzád mormolok
Ajkamon Jézus, és a te neved
Csak irgalmazzon nekem Szent lelked!


Ha győzök, azt neked ajánlom fel
Könyörgök, ne taszíts magadtól el!
Sátánokra vereséget mérek
fogadd szívem ajándékba kérlek.


Bukott Lovag vagyok, mindhiába
A te neved foglalom imámba
Menedéket nálad kereshetek
Remélem, nálad megpihenhetek.


Szép Hajnal! Lelkem fényes Múzsája!
Életemnek keserves munkája!
Lelkem az évek során elporladt
Teérted szívem jege megolvadt.