(a kép csak illusztráció)
Az emberek szeretik a madarakat, hiszen egy szép napot is szebbé tudnak varázsolni énekükkel. E mellett egy speciális tulajdonságuk – a repülés – kivételesen különlegessé teszi őket bárki szemében. Ehhez még hozzáadva az emberi találékonyságot is, gyönyörű lények születtek meg. Írásom témája az egyik ilyen állat, a Főnix képének átfogó ismertetése. Írásomban megpróbálom feloldani ennek a lénynek a szimbolikáját, illetve választ keresek arra a kérdésre, hogy miként is alakulhatott ki egy olyan helyzet manapság, amelyben – bár rengeteg mitikus állatot ismerünk – ez a lény kiemelkedő helyen szerepel.
A főnix megjelenése az ókori népeknél
Pontosan megmondani, hogy melyik századtól lehet a klasszikus értelemben vett főnixről beszélni, nem lehet. Ez a mitikus állat már sok évszázada benne él az emberi köztudatban.
Elsősorban mindenképpen ki kell emelni az ókori Egyiptom területét, ahol felbukkan a Főnix alak. Egy (vagy több) valószínűleg az Újbirodalom idején élt írnok (vagy írnokok) jegyez(tek) fel a Halottak könyvéből egy mondókat, amelyben már megjelenik az állat. Mivel a Halottak Könyve nem egyetlen szerző munkája, ezért nem egyértelmű, hogy pontosan ki írt róla.[1] Néhány mondóka tartalma feltételezi, hogy ez a könyvecske valójában nem is az élők számára készült, tehát nem élők olvasták, ugyanis olyan helyzetek szerepelnek benne, amikbe csak a szellemlények juthattak.[2] Az említett, 17. mondás szövegének a főnixmadárra vonatkozó részlete a következőképpen hangzik:
„(…)Én vagyok az a nagy főnix
aki Héliupoliszban van,
Számadója annak, ami létezik”.[3]
Ehhez a szöveghez magyarázatot is fűzött az írnok:
„Mi ez?
OZIRISZ az.
Ami létezik – sebei azok, holtteste az.
Más szóval:
Az örökkévalóság az, az öröklét.
Az örökkévalóság – a nappal az.
Az öröklét – az éjszaka az”.[4]
Egyértelmű, hogy itt a főnixmadarat, és Oziriszt, a holtak országának királyát helyezik egy lénybe, e mellett ugyanebben a szakaszban lehet arról olvasni, hogy Ré, a Napisten a holnappal, míg Ozirisz, a holtak istene a tegnappal van azonosítva, tehát egyfajta ellentétként áll közvetett módon itt a Nap és a főnix. Ez valamennyire abszurdum, ugyanis, mint fentebb olvasható, a főnix lakhelye, így Oziriszé is a Napváros, Héliopolisz. ebből eredhet az a nagyon gyakori hiedelem, hogy valójában az egyiptomi Héliopolisz legmagasabb pontján rak fészket a főnix, ahova bizonyos időközönként (egyes elméletek szerint 500 évente[5]) feltámadni, vagy meghalni és a fiókáját kikelteni jár. Talán a főnixmadár feltámadását is lehet Ozirisz feltámadásával magyarázni. Azonban a főnix nem csupán az alvilágba ad „belépőt” az embernek, hanem ezen a világon marad – egy olyan lehetőséget tár a szemlélő elé, amelyben gyakorlatilag az örök élet fogalmazódik meg (a újbóli halálon-feltámadáson keresztül), ami az átlagembernek mindig is csábító volt. E mellett ugyanebben a műben, a 9. mondókában is olvasható a főnixmadár neve, amikor Ozirisz átmenetileg átveszi Hórusz szerepét és bosszút áll Széthen (így adva neki szabad mozgást égen és a földön):
„(…) Enyém a mindenség,
Nekem adatott teljesen.
Beléptem, mint sólyom,
Előjöttem, mint főnix.
Hajnalcsillag,
Nyiss utat nekem,
Hogy beléphessek békében a szép Nyugatra!(...)”.[6]
Itt természetesen a sólyom alatt Hóruszra, a főnix alatt pedig Oziriszra kell gondolni. Talán ez választ adhat arra, hogy miért éppen egy feltámadó és lángoló madár képe jelenik meg: olvasatomban a hihetetlen nagy szabadságot fogalmazza meg, ezen kívül egyfajta axis mundi szerepét tölti be a szellemvilág és az emberek között (erről később lesz szó).
A görögök írók közül Hérodotosz ír a főnixről, de ő is szervesen az egyiptomi kultúrához köti. Leírja, hogy ő járt az egyiptomi Héliopoliszban, de az itteni templomban sajnos nem találkozott ezzel a madárral, azonban rendkívül hitelesnek tűnő (?) ábrázolásokat látott: szerinte nagyjából megjelenésében hasonlít egy sashoz, de a tollai nagyrészt vörösek, de van benne arany is. (Talán ebből a színkombinációból eredhet a tűz motívum?). Állítólag az itteniek azt mondták neki, hogy 500 évenként jelenik meg ez a madár náluk, elég valószínűnek tűnik, hogy a ma ismert számadatok erre vonatkozólag innen származhatnak. E mellett még azt is kideríti (amit ő kritikával kezel), hogy a főnix őshazája Arábia, és innen szokott elmenni a Nap szentélyéhez (ez az egyiptomi értelmezés szerinti Héliopolisz), és ezen a helyen mirhából építi fel fészkét, amit aztán felgyújt, meghal az idősebb apa és az utódja kikel.[7] Valószínű azonban, hogy Hérodotosz a már ekkor keringő pletykákat írta csak le az utókornak, ugyanis az itt tevékenykedő papok nagy eséllyel nem adhattak ki belső információt templomukról, kultuszukról, főleg nem egy „idegennek”. Természetesen ezek csak a legnépszerűbb magyarázatok, de sok helyen mást is lehet találni: egyes elméletek szerint a főnix a Hajnalcsillaggal vagy a Vénusszal van azonosítva. Előfordul olyan álláspont is, miszerint az istenek teremtésében volt az ókori egyiptomiak szerint szerepe.[8] Megint más álláspont szerint a főnix sokkal kevésbé hasonlít sasra, inkább a pávához hasonlítható. Azonban, mivel a görög művészetben nem maradt fent főnixábrázolás, meglehetősen nehéz döntő bizonyítékot hozni a témában és egységes álláspontot kialakítani.[9]
Természetesen más népeknél is feltűnik a madáralak, azonban teljesen más szerepben: például az ókori Mezopotámiában a főnixmadaraknak az ég szféráinak elkülönítésében van szerepük.[10]
Azt, hogy Európa szívébe is eljutott már az ókorban a főnix kultusza, mi sem bizonyítja jobban, hogy a Római Birodalom területén is fel-felbukkan főnixábrázolás. Egyes Hadrianus (117-138) és Antonius Pius-kori (138-161) pénzérméken is ábrázolva van a madár, méghozzá a sastól eltérő alakban, hosszú nyakkal, és szintén hosszú, kecses lábakkal. Ebben az alakban jobban hasonlít egy daruhoz.[11] Ebben az alakban néhány mozaikon is megfigyelhető. Valószínűleg Hadrianus császár szíriai látogatása után ismerhették meg ezt a keleti mitikus állatot. Ahol bizonyosan tudunk főnixábrázolásról, az Pompeiiben az Euxinus kocsma, illetve az Ízisz-templom. Az előbbinél növénymotívumokkal keretelve jelenik meg, nem messze a bejárattól: a főnix felett girlandok lógnak le, mellette két kicsi bokor figyelhető meg. Egy felirat is olvasható: PHOENIX FELIX ET TV.[12] (1. KÉP)
Fontos kiemelni, hogy ez az ábrázolásmód ment tovább a középkorba is, tehát egyes területeken egészen bizonyosan nem, mint sas madarat, hanem mint darut, vagy pávát képzeltek el. Erre az egyik legjobb bizonyíték a 12. századi Aberdeen-i bestárium, amit ma is az a Westminsterben őriznek. A 12. századtól tartalmaz egy listát az összegyűjtött mitikus lényekről. (Hasonló tartalmú az Ashmole bestárium).[13] Ebben található egy cikkely a főnixekről is, néhány képpel ellátva. Már rögtön a miniatúrában feltűnik, hogy a tárgyalt madárnak kecses lába, hosszú nyaka, hosszú szárnyai és világos-vörös tollazata van. (2-3. KÉP)
A felhozott példák ellenére nem csak Európában honosodott meg ez a madáralak. Beszélni kell pár szóban a távol-keleti főnixekről is. Szerencsére nem kell messzire menni ahhoz, hogy példákat hozzunk az itteni főnixábrázolásokra. A népvándorlás-kor egyik fő jellemzője, hogy az emberek, mozgásuk során nyomot hagynak maguk után/mögött, így a tárgyakban jól nyomon lehet követni ezt a folyamatot. Így a magyarországi hun-korszak tárgyi emlékei közül ki kell emelni a szentesi sírmezőben talált kínai főnixmintás rozettaszerű szíjveretet (anyaga fehérbronz, középen gomb, ettől jobbra és balra egy-egy hosszú nyakú és hosszú farkú madárábrázolás).[14] Azért feltételezhető, hogy itt egy sokkal távolabbi terület motívumkincsével van dolgunk, mert sem az iráni, sem a perzsa formakincs nem mutat bármifajta hasonlóságot. (4-5. kép)[15] Azonban egyértelműen nem egy Kínából hozott tárgyról, hanem egy önálló, talán helyben készült művészeti alkotásról van szó, a kínai művészeti stílus hatásaival.
Objektív elemzése a hitvilág szempontjából
A Főnixmadár, mint már utaltunk rá, egyértelműen lehet értelmezni egyfajta axis mundiként, kapcsolat az ég és a föld között. Madáralakja lehetővé teszi, hogy szabadon szálljon, kapcsolatot tartva a világ rétegei között. E mellett cingulus mundi szerepét is betöltheti, mivel a vertikálisan és horizontálisan egyaránt egyfajta vándorlás figyelhető meg ennél a lénynél. Fontos azonban, hogy minden szempontból egyfajta körkörösség figyelhető meg: ugyanolyan időközönként tér vissza, ugyanoda. E mellett egy nagyon erős áldozatmotívum is megfigyelhető: feláldozza magát az új életéért, illetve, ha azt nézzük, hogy halálakor születik meg az új madár, akkor ez a jelentés még erősebb lesz. Feláldozza magát a jövendő nemzedékért, saját élete és halála teszi lehetővé az új generáció felnövését. Ez által nem teljesen egy szellemlényről lehet beszélni, sokkal inkább egy hídról, egy köztes állapotról az emberi és a szellemvilág között. Nem egy szűkebb értelemben vett antropomorf lényről van szó, de nem is lehet azt mondani, hogy nincs semmi emberi benne. Az azonban vitán felül áll, hogy már a kezdetektől összekötötték a halál motívummal a madár létezését, így erős kapcsolata van bármely hitvilágban a túlvilággal, a halott szellemekkel.
Befejezés, összegzés
Összefoglalóan azt lehet mondani, hogy a főnixmadár, mint az ég egyik mitikus madara mindig is, talán már a kezdetektől megfogta az emberi fantáziát. Az, hogy egészen a mai napig fent maradhatott, kisebb változtatásokkal a kultusza (tűz motívum hozzárendelése, stb.) többek között a korok közötti kontinuitásnak és annak köszönhető, hogy a különböző hitvilágok, néphiedelmek kapcsolódnak egymáshoz, ez alól nem kivétel a tételes vallások sem (a főnix a kereszténységben Krisztus szimbóluma, a feltámadáshoz kötik). Tény, hogy bár jelentése sokszínű, mégis általánosságban elmondható, hogy egy pozitív mitikus állat képét vázolják fel a különböző történetek.
[1] KEMP 2007, 19.
[2] KEMP 2007, 20.
[3] KEMP 2007, 23.
[4] KEMP 2007, 23.
[5] INTERNET 1, 6.
[6] KEMP 2007, 53.
[7] HÉRODOTOSZ II., 73.
[8] INTERNET 1, 8.
[9] TAMMISTO 1986, 174.
[10] INTERNET 1, 2.
[11] TAMMISTO 1986, 172.
[12] TAMMISTO 1986, 174-175.
[13] INTERNET 2.
[14] TAKÁCS 1923-1926, 161.
[15] TAKÁCS 1923-1926, 162.
Képek
1. kép
2. kép
3. kép
4. kép
5.kép
Bibliográfia
TAKÁCS 1923-1926
|
TAKÁCS Zoltán: Kínai sárkány és főnix a szentesi leletek közt. Az Országos Magyar Régészeti Társulat Évkönyve 2 (1923-1926), 160-166.
|
HÉRODOTOSZ
|
Hérodotosz: Történelem. II.
|
KEMP 2007
|
KEMP, Barry: Az egyiptomi Halottak Könyve. Bevezetés. London 2007.
|
TAMMISTO 1986
|
TAMMISTO, Antero: PHOENIX FELIC ET TV. Arctos 20 (1986), 171-225.
|
INTERNET 1
| |
INTERNET 2
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése