Esti mese

Esti mese

(Phil Rey – Time Garden c. zeneszáma ajánlott)

Egy fiú és egy lány kapaszkodott fel a hegyre. Körülöttük csak a város kihunyó fényei látszottak. A lány élénk volt és vidám, ellenben a fiú halálosan fáradt.

-          Gyere, mindjárt ott vagyunk! – mosolygott a lány. Kicsit előrefutott, majd visszanézett nevetve és kinyújtotta kezét a fiú felé.

-          Megyek-megyek… – motyogta a fiú

A város melletti kis hegyre már kéz a kézben kapaszkodtak fel. A fiú egyre homályosabban látta a csillagos eget felettük, és a lány arcát. Fáradt volt nagyon. Leült a fűbe, a lány pedig mellé.

-          Nyugodtan hajtsd a fejed az ölembe – kérte a lány.

A fiú így tett. Egy ideig csendben nézték a csillagos eget, majd a lány halkan dúdolni kezdett egy dalt. Nagyon megnyugtató volt. A fiúban – maga se tudta, hogy miért – a határtalan nyugalom érzése támadt hirtelen fel. Végül is, ez egy csodálatos hely volt. A feje puha helyen van, felettük a csillagok daloltak. Néhány le is esett az égről. A leeső csillagok apró kis tündérekké váltak, melyek rátelepedtek a lány fényes és selymes hajára. Tudta a fiú, hogy most senkit nem kell védeni, senkitől nem kell félnie. Csak át kell adnia magát a végtelen óceánnak. Az óceánnak, amelyből fák nőttek ki, és amely fölött csillagokból a leány arcát rakták ki az angyalok és a tündérek, mosolyogva sírós arcát. Nevetett a leány mert boldog volt. És ez a boldogság teljesen eltompította érzékeit, a dal pedig, ami a csillagokból fakadt, mint egy kis folyó, érték el a fiú szívét.

A leány mosolyogva nézte a fiút, amíg az végül elaludt az ölében.

Végül is… ez egy csodálatos hely volt.